Bejegyzések

Tábor 2025

Kép
 Július közepén öt napos tábort szerveztünk azoknak a gyermekotthonban élő gyerekeknek, akikkel év közben is rendszeresen foglalkozunk. Fontosnak tartjuk, hogy a nyári szünetben is értékes, tartalmas programokat kínáljunk nekik, ahol biztonságos és szeretetteljes közösségben tölthetik az idejüket. Idén két csoportban, összesen húsz gyermekkel élhettünk át sok közös élményt. A programok sokszínűsége segített abban, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb tevékenységet. Volt közös éneklés, ügyességi játékok, kreatív kézműves foglalkozások, valamint bibliai történetek és beszélgetések, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy a gyerekek ne csak szórakozzanak, hanem tanuljanak és elgondolkodjanak is. A hét egyik fénypontja a közös fagyizás és pizzázás volt – ezek a pillanatok igazán felszabadult örömet hoztak, és erősítették a közösséghez tartozás érzését. Megható volt látni, ahogyan a gyerekek napról napra egyre inkább feloldódtak. Az első napon még sokan félénkek és bizonytalanok...

Fiatalokhoz szólunk – Iskolai előadásaink

Kép
Az elmúlt hónapokban számos iskolába kaptunk meghívást, hogy előadásainkkal segítsük a diákokat eligazodni egy olyan súlyos témában, mint az emberkereskedelem. A Set Free Movement részeként célunk nem csak a figyelemfelhívás, hanem a megelőzés is: hisszük, hogy a tudás valóban hatalom, és minél korábban beszélünk ezekről a kérdésekről, annál nagyobb eséllyel tudjuk megóvni a fiatalokat a veszélyektől.  Iskolai előadásaink során nemcsak az emberkereskedelem témáját járjuk körül, hanem olyan kapcsolódó, valós élethelyzeteket is, amelyek szorosan összefüggnek vele, például a bántalmazás, a manipuláció, az online visszaélések, a külföldi munkavállalás veszélyei vagy éppen az egészséges kapcsolatok alapjai. Hisszük, hogy a megelőzés csak akkor lehet hatékony, ha a fiatalok komplex képet kapnak arról, hogyan ismerhetik fel a határaikat, hogyan kérhetnek segítséget, és hogyan hozhatnak felelős döntéseket akár egy kapcsolatban, akár egy állásajánlat kapcsán. Miről is beszélünk az iskolák...

Set Free Hungary prevenciós kiadvány

Kép
Örömmel jelentjük be, hogy a Set Free Mozgalom magyar csapata sikeresen lefordította és adaptálta prevenciós füzetét angol nyelvre is! Szomorú valóság, hogy a modern kori rabszolgaság egyre nagyobb veszélyt jelent – különösen a fiatalok körében. Ne válj emberkereskedelem áldozatává – ismerd fel a figyelmeztető jeleket! A Set Free prevenciós füzet éppen ebben nyújt segítséget. Nemcsak egyéni olvasásra alkalmas, hanem csoportos beszélgetésekhez is kiválóan használható. Az emberkereskedelem és a külföldi munkavállalás kockázatai mellett olyan fontos témákat is érint, mint a bántalmazó kapcsolatok, zaklatás és bullying. Ez az alapvető segédanyag szülők, pedagógusok, ifjúsági munkások és minden olyan szakember számára hasznos, aki fiatalokkal dolgozik. Az angol nyelvű változattal célunk, hogy még több emberhez juthasson el az információ és a prevenció lehetősége. A magyar nyelvű változat már 2022 óta sikeresen használatban van iskolákban és különböző intézményekben , ahol fiatalokat ok...

Lona Project

Kép
 Izgalmas új együttműködés és prevenciós anyagok! Örömmel jelentjük be, hogy jelentős előrelépést tettünk küldetésünkben, hogy felhívjuk a figyelmet az emberkereskedelem veszélyeire. Az idei év egyik fő célkitűzése az volt, hogy bővítsük prevenciós anyagainkat, és a Lona Projekt -el való együttműködésének köszönhetően lehetőségünk nyílt lefordítani négyrészes prevenciós sorozatukat magyar nyelvre. A sorozat négy modulja a következő: 1. modul: Az emberkereskedelem felismerése és megelőzése 2. modul: Prostitúció: Miről szól ez az egész? 3. modul: A testem az enyém! 4. modul: Vágyakozás szeretetre és elismerésre Örömmel osztjuk meg, hogy ezek a fontos prevenciós anyagok most már magyar nyelven is elérhetők. Ez a kezdeményezés kulcsszerepet játszik abban, hogy gyermekeket és fiatalokat oktassunk és védjünk meg az emberkereskedelemmel szemben. Hatalmas köszönet illeti Barát-Abrams Szandrát és Cservenák-McNamara Katicát , akik segítettek az anyagok fordításában, és köszönjük...

Szakmai előadások

Kép
Az elmúlt hetekben több alkalommal is lehetőségünk volt előadásokat tartani különböző családsegítő szolgálatoknál. Ezek az alkalmak mindig különösen fontosak számunkra, hiszen a családsegítők közvetlen kapcsolatban állnak azokkal a veszélyeztetett csoportokkal, akik a legnagyobb eséllyel válhatnak emberkereskedelem áldozatává. Tapasztalatunk szerint a szakemberek sok áldozattal találkoznak a munkájuk során, és szeretnének még többet tudni a jelenségről, a felismerés lehetőségeiről, valamint a támogatási és segítségnyújtási lehetőségekről. Éppen ezért az előadások során nemcsak a megelőző kiadványunk tartalmát mutattuk be, hanem beszélgettünk a gyakorlati jelekről és a továbblépési módokról is. Az egyik résztvevő szociális munkás így fogalmazott: „Az előadás pontosabb képet adott az emberkereskedelemről magyar és külföldi viszonylatban. Az elméleti rész mellett tetszettek a gyakorlati példák és azok átbeszélése. Valamint jó érzéssel tölt el, hogy az adott problémával foglalkoznak szake...

EFN konferencia 2025 március

Kép
Erin Kingsley, Józsik Gabriella és Mecséri-McNamara Zsuzsa, a Set Free Movement magyarországi képviselői részt vesznek az EFN Bridge konferencián az ausztriai Hornban. Az European Freedom Network (EFN) konferenciája az emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakemberek kulcsfontosságú eseménye, amely platformot biztosít a szervezetek számára a tudásmegosztásra, a stratégiák megvitatására és az emberkereskedelem elleni európai küzdelemmel kapcsolatos erőfeszítésekkel kapcsolatos együttműködésre. Az idei konferencián a résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy az emberkereskedelem kihívásainak kezelésére összpontosító szakemberek széles körével - köztük tisztviselőkkel, nonprofit szervezetekkel és bűnüldöző szervekkel - lépjenek kapcsolatba. A Set Free Movement részvétele lehetővé teszi számukra, hogy megosszák magyarországi tapasztalataikat, tanuljanak más szervezetektől, és feltárják azokat az új partnerségeket, amelyek erősíthetik munkájukat. A konferencia emellett értékes...

Beszámoló: A fiatalok védelmében c. előadásról

Kép
A cikk megjelent a Széchenyi István Egyetem honlapján:  https://ak.sze.hu/a-fiatalok-vedelmeben-az-emberkereskedelem-es-a-modernkori-rabszolgasag-elleni-kuzdelem   Mecséri-McNamara Zsuzsa szociálpedagógus, teológus, a Magyarországi „Set Free” Mozgalom koordinátora előadásában beszélt a modernkori rabszolgaság és annak kialakulásának veszélyeiről, amely többek között külföldi munkalehetőségek álcája mögé bújva veszélyezteti a főként a kiszolgáltatott vagy nehéz helyzetben lévő fiatalokat, mely sokszor társul bántalmazással, kizsákmányolással és törvénybe ütköző tettekre való kényszerítéssel is. Az emberkereskedelem egy folyamat, amelyben embereket erőszakkal, megtévesztéssel vagy kényszer alkalmazásával foglyul ejtenek, eladnak és anyagi vagy személyes haszonszerzés céljából kizsákmányolnak. Ezt nevezzük modernkori rabszolgaságnak. Zsuzsa elmondta, hogy sokszor manipulatív eszközökkel – szerelmet és anyagi biztonságot ígérő kapcsolatokkal – vonják be a fiatalokat ebbe a fo...